Jegyzetek: A Kaṭha Upaniṣad az ősi indiai gondolkodás sajátos fogalomvilágába vezeti az olvasót, amelynek megértése nem minden esetben lehetséges a szavak közvetlen magyar megfelelői alapján. A szanszkrit kifejezések jelentése gyakran összetett, és a vallási, filozófiai, valamint történeti szövegkörnyezettől függően változhat. Egyes fogalmak az évezredek során önálló filozófiai rendszerek alapvető terminusaivá váltak, ezért későbbi értelmezéseik nem mindig feleltethetők meg maradéktalanul a korai upaniṣadi használatnak. Az alábbi, betűrendbe rendezett szójegyzék a fordításban előforduló legfontosabb szanszkrit fogalmak, személyek, vallási szokások és szimbolikus képek rövid magyarázatát tartalmazza. Célja nem a mű filozófiai értelmezése, hanem a szöveg önálló olvasásának és megértésének elősegítése. A magyarázatok elsősorban az adott szöveghelyek jelentésére összpontosítanak, szükség esetén rövid vallástörténeti kitekintéssel. A szócikkek mellett feltüntetett versszámok azokra a helyekre utalnak, ahol az adott fogalom vagy kép a fordításban megjelenik. Aditi — 4.7. Ősi védikus istennő, az Ādityák anyja, akinek neve a határtalanság képzetével is összefügg. Adharma — 2.14. A dharma ellentéte: a helyes renddel vagy kötelességgel ellentétes állapot és cselekvés. Naciketas a dharmán és adharmán egyaránt túlmutató valóságról kérdez. Adhyātma-yoga — 2.12. Az önvalóra irányuló belső összpontosítás vagy szemlélődő gyakorlat. A kifejezés itt az Ātman felismeréséhez vezető elmélyülésre utal. Ātman — 2.20-tól. Önvaló, a létező legbensőbb lényege. Az Upaniṣad tanítása szerint nem azonos a mulandó testtel, és végső természete túl van a születésen és halálon. Áldozat (yajña) — 1.1–1.4. A védikus vallás központi rituális cselekménye, amelyben az áldozati adomány az isteni és emberi világ kapcsolatát szolgálja. Aśvattha-fa — 6.1;. Az aśvattha, az indiai fügefa fordított, égi gyökerű kozmikus faként jelenik meg. Brahmacarya — 2.15. Önmegtartóztatással, fegyelemmel és tanulással járó vallási életforma. Hagyományosan a védikus tanítvány életállapotának megnevezése is. Brahman — 1.17; 2.16-tól. A megnyilvánulatlan, melyből minden megnyilvánult. Nem írható le. Megkülönböztetendő Brahmātól, a megszemélyesített teremtő istenségtől, valamint a brāhmaṇa papi megnevezéstől. Brāhmaṇa — 1.7–1.8. A papi rendhez tartozó személy; a védikus hagyományban a szertartások és a szent tudás őrzője. A vendégként érkező brāhmaṇa különleges tiszteletet élvez. Buddhi — 3.10–3.13; 6.10. Megkülönböztető értelem, belátás, döntésre képes értelmi működés. A szekérhasonlatban a kocsihajtónak felel meg. Dharma — 1.21; 2.14; 4.14. Többjelentésű szanszkrit fogalom: rend, törvény, kötelesség, helyes cselekvés vagy valamely dolog saját természete. Jelentését mindig a szövegösszefüggés határozza meg. Gautama, Āruṇi — 1.11; 4.15; 5.6. A szövegben Naciketas családi vagy nemzetségi megszólításaihoz kapcsolódó nevek. A pontos genealógiai azonosítás a hagyományban nem teljesen egységes. Halhatatlanság (amṛtatva) — 1.13; 6.16 és másutt. A szövegben nem egyszerűen végtelenül meghosszabbított testi élet, hanem a halálon túli létállapot vagy a mulandóság meghaladásának megjelölése. Háromrétű tűz — 1.17–1.18; 3.1–3.2. A Naciketas-tűz hármas jellegére utaló rituális kifejezés. A hármasság pontos értelmezésére a hagyományos kommentárok többféle magyarázatot adnak. Hit (śraddhā) — 1.2. Nem pusztán vélekedés, hanem bizalommal és belső meggyőződéssel járó vallási odafordulás. Naciketasban ez ébreszti fel az áldozat helyességének kérdését. Jātavedas — 4.8. Agni tűzisten egyik neve, jelentése hagyományosan „aki minden lényt ismer”. A szertartási tűz isteni természetére utal. Kaṭha Upaniṣad (Kaṭhopaniṣad) — A Kṛṣṇa Yajurveda Kāṭha vagy Kāṭhaka hagyományához kapcsolódó, szanszkrit nyelvű, késő védikus filozófiai költemény. Keletkezését általában az időszámításunk előtti első évezred második felére helyezik, pontos datálása azonban vitatott. Hat vallīra, azaz füzérre tagolódik, amelyek két, egyenként háromrészes egységet alkotnak. Kerettörténetében az ifjú Naciketas apja áldozati felajánlása következtében Yama, a Halál birodalmába jut, ahol három kívánságot kap. Harmadik kívánságával a halál utáni lét titkát szeretné megismerni. A párbeszéd az üdvösebb és a kellemesebb út különbségét, az Ātman halhatatlanságát, a megismerés természetét, az érzékek feletti uralmat és a végső felszabadulást vizsgálja. A mű az indiai metafizikai gondolkodás egyik legjelentősebb korai szövege; nevezetes tanításai közé tartozik a szekérhasonlat és a fordított gyökerű világfa képe. Manasz (manas) — 3.5–3.13; 4.11; 6.10. Az érzéki benyomásokat feldolgozó, mérlegelő és szándékokat alkotó elmeműködés. A szekérhasonlatban a gyeplő szerepét tölti be. Megnyilvánulatlan (avyakta) — 3.11; 5.6; 6.7. A megnyilvánult jelenségek mögött álló, érzékileg nem hozzáférhető alap vagy állapot. Az egyes filozófiai iskolák eltérően értelmezik. Muñja-fű és iṣīkā — 6.17. A muñja egy indiai, magas termetű pázsitfűféle, amelyet rendszerint a mai Tripidium bengalense (korábban Saccharum munja) fajjal azonosítanak. Az iṣīkā a külső burkolatából óvatosan kiemelhető finom belső szál vagy szár. A hasonlat az Ātman testtől való megkülönböztetését szemlélteti. Naciketas (Naciketas) — 1.1–6.18. A történet ifjú főszereplője, aki a Haláltól a halhatatlanság titkát kívánja megtudni. A tanítványi kitartás és a végső megismerés keresésének alakja. Naciketas-tűz (nāciketa agni) — 1.13–1.19; 3.2. Yama által tanított áldozati tűz és szertartási tudás, amely a mennyei világ eléréséhez kapcsolódik. Nevét Naciketasról kapja. Nāḍī — 6.16. A hagyományos indiai élettani és jógikus gondolkodás finomtesti vezetéke vagy csatornája. A szöveg százegy, a szívhez kapcsolódó nāḍīt említ, amelyek közül egy a fejtető felé vezet. Oṃ (AUM) — 2.15–2.17. Szent szótag, a védikus recitáció és a meditáció egyik legfontosabb hangszimbóluma. A szöveg a legfelsőbb valóság megismerésének támaszaként mutatja be. Prāṇa és apāna — 5.3–5.5. Az életműködéshez kapcsolódó lélegzeti és életerő-fogalmak, úgynevezett öt életszél első két tagja. A prāṇa rendszerint az életet fenntartó lélegzettel, az apāna a lefelé irányuló működéssel kapcsolatos. Puruṣa — 3.11; 4.12–4.13; 5.8; 6.8; 6.17. Szó szerint „ember”, „személy”; metafizikai értelemben a legfelsőbb tudatos lényeg vagy kozmikus személy. Jelentése a különböző indiai filozófiai rendszerekben eltérhet. Saṃsāra (szamszára) — 3.7. A születések és halálok ismétlődő körforgása, amelyből a felszabadulás jelent kiutat. Sattva — 6.7. A szó alapjelentése „létezés”, „valóság”, illetve „lényegi természet”. A későbbi sāṃkhya filozófiában a tisztaság és világosság minősége; itt nem szükségszerűen ebben a későbbi technikai értelemben áll. Szekérhasonlat — 3.3–3.9. A test a szekér, az érzékek a lovak, az elme a gyeplő, az értelem a kocsihajtó, az Ātman pedig az utas. A kép a megismerés és az önuralom viszonyát szemlélteti. Tapas — 2.15; 4.6. Szó szerint „hő”, „hevület”; vallási értelemben aszketikus erőfeszítés, önfegyelem és belső izzás. A védikus teremtésképzetekben teremtő erőt is jelölhet. Tizenegy kapujú város — 5.1. Az emberi test jelképe. A hagyományos értelmezés szerint a kapuk a testi nyílások, köztük a fejtetőn elképzelt finom kijárat; a város ura a születetlen Ātman. Upaniṣad — Az indiai védikus irodalom filozófiai és spirituális tanításokat tartalmazó szövegeinek összefoglaló elnevezése. A szó hagyományos etimológiai értelmezése a tanítómester közelében ülő tanítvány képzetéhez kapcsolódik, bár nyelvtörténeti jelentése összetettebb. Az Upaniṣadok a védikus szöveghagyomány későbbi rétegéhez tartoznak, és a Vedānta filozófiai hagyomány alapvető forrásai. Központi kérdéseik közé tartozik a létezés végső alapjának, a Brahmannak és az ember benső önvalójának, az Ātmannak a természete, valamint a cselekvés, az újjászületés, a megismerés és a felszabadulás viszonya. Nem alkotnak egységes filozófiai rendszert: különböző korokban keletkezett, eltérő tanításokat és szemléletmódokat őriznek. Legkorábbi rétegeik az időszámításunk előtti első évezred közepére nyúlnak vissza, míg újabb Upaniṣadok jóval később is keletkeztek. Az indiai filozófia, vallásgyakorlat és misztikus irodalom fejlődésére rendkívül nagy hatást gyakoroltak. Üdvösebb és kellemesebb (śreyas és preyas) — 2.1–2.4. Két választási lehetőség: a tartós jóhoz és szellemi beteljesedéshez vezető út, illetve a közvetlenül vonzó, élvezetes dolgok követése. Vadzsaszravasz (Vājaśravasa) — 1.1. Naciketas apja, aki áldozati szertartás során elajándékozza vagyonát. Neve a védikus áldozati hagyományhoz kapcsolódik. Vajra — 6.2. Indra isten villámfegyvere, a rendkívüli isteni erő és hatalom jelképe. A vers a végső valóság félelmetes erejét érzékelteti vele. Vāmana — 5.3. Szó szerint „kicsiny”, „törpe”. Itt a test közepén lakozó, az isteni erők által tisztelt benső lényeg megnevezése; nem szükségszerűen Viṣṇu későbbi törpe-avatārája. Védák — 2.15. Az indiai vallási irodalom legrégebbi szent szövegeinek gyűjteményei. Himnuszokat, rituális előírásokat és filozófiai tanításokat tartalmaznak. Viṣṇu — 3.9. Védikus istenség, akinek legfelsőbb helye a szövegben az út végső céljaként jelenik meg. A későbbi hinduizmusban az egyik legfőbb istenséggé válik. Yama (Jáma) — 1.5-től. A halál ura és a holtak világának bírája a védikus hagyományban. Az Upaniṣadban Naciketas tanítómesterévé válik. Yoga — 6.11; 6.18. A szövegben elsősorban az érzékek és az elme szilárd összeszedettsége. Nem azonosítható egyszerűen a későbbi testgyakorlati jógával. SZERZŐ / ATTRIBÚCIÓ: Ismeretlen; a Kṛṣṇa Yajurveda Kāṭha/Kāṭhaka hagyományához tartozó Upaniṣad. KOR: Késő védikus / korai upaniṣadi korszak; pontos datálása bizonytalan. KIADOTT FORRÁS: Patrick Olivelle: The Early Upaniṣads: Annotated Text and Translation. Oxford University Press, 1998, pp. 372–403. ONLINE FORRÁS: GRETIL – Kaṭhopaniṣad, Olivelle 1998 szövege alapján. VISSZAELLENŐRZŐ FORRÁS: Kāṭhakopaniṣad, Śāṅkarabhāṣyával. Ānandāśrama Sanskrit Series, Pune, 1888. UPenn, Ms. Coll. 390, Item 860 — teljes devanāgarī kézirat, OPenn. KOMMENTÁROK / SZAKIRODALOM: – Śaṅkara: Kāṭhopaniṣadbhāṣya – R. Söhnen: Zur Metrik der Katha Upanisad (1985)
Forgasd meg az imakereket, és fejezd ki tetszésedet az alkotónak!
Kapcsolódó közlemények
4.14 Ahogy a hegyekre zúgó eső, mi ezer lejtőn rohan ezer irányba, úgy lesz zavaros e világ annak, ki a dharmákat különbözni látja. 4.15 Ahogy a tiszta vízbe öntött tiszta víz ugyanúgy tiszta marad, A felismerést elérő bölcs Ātmanja sem változik, ó Gautama.
Ahol az értelmetlen szokások növekvő sivataga az értelem medrét nem rejti el a homok alatt,
A Tattvabodha („A valóság/alapelv felismerése”) az Advaita Vedānta tanító, bevezető értekezése (prakaraṇa-grantha). Nem a kinyilatkoztatott śruti része, hanem az Upaniṣadok nem-kettős tanításának megértéséhez szükséges alapfogalmakat rendezi egységes rendszerbe: tárgyalja a tanítvány felkészültségét, az Ātmant, a három testet és tudatállapotot, az öt burkot, a világ kibontakozását, a jīva és Īśvara viszonyát, a tat tvam asi mahāvākyát, valamint a tudás, a karma és a felszabadulás kapcsolatát. Szerzősége bizonytalan. A hagyomány gyakran Śaṅkarācāryának tulajdonítja, de kézirati és katalógushagyományok Vāsudevendrához vagy Vāsudevendra valamely tanítványához is kapcsolják. Maga a nyitóvers is Vāsudevendrát „a tudást adó mesterként” (jñānapradaṃ gurum) tiszteli. Több szövegváltozat létezésére is van bizonyíték, ezért Śaṅkara szerzőségét és az ebből következő 8. századi datálást nem érdemes bizonyosságként kezelni.