Fordítások

Katha upanishad I.adhyāya(1.-3. füzér)

3.3 Tudd hát az Ātmant a szekér utasának, a testről tudd: az maga a szekér. Az értelem a kocsihajtó, s kezében gyeplőként ismerd fel az elmét. 3.4 Az érzékeket a kocsiba fogott lovakhoz hasonlítják, az érzéktárgyak a lovak ösvényei, Az Ātmant, az elme és érzékek kapcsolatában tapasztalónak hívják bölcs ismerői.

Ismeretlen
2026. október 17.· Nincs angol változat
Eredeti nyelv: Szanszkrit
Fordító: Szávaszó Bozópa
Az Upaniṣadok az ősi indiai gondolkodás egyik legjelentősebb szellemtörténeti fordulatáról tanúskodnak. A védikus vallás világában az áldozat (yajña) nem pusztán az isteneknek bemutatott felajánlás volt, hanem kozmikus jelentőségű cselekedet, amely az ember és a világ rendjének fenntartását szolgálta. Az időszámításunk előtti első évezred folyamán azonban a vallási gondolkodás mindinkább az áldozat belső jelentése felé fordult. Amint Mircea Eliade is hangsúlyozza, a szertartás fokozatos bensővé tétele új távlatokat nyitott: az áldozati tűz, a felajánlás és a kozmikus erők az emberi test, a lélegzet és a tudat megfelelőivé váltak. A külső rítus mellett egyre nagyobb jelentőséget kapott a belső áldozat, az önfegyelem és a megismerés, amelynek végső célja már nem csupán a mennyei jutalom, hanem a halál és a mulandóság meghaladása volt. Az Upaniṣad szó hagyományos értelmezése a tanítómester közelében helyet foglaló tanítvány képzetéhez kapcsolódik, de jelentésköréhez a titkos tanítás és a rejtett összefüggések felismerése is hozzátartozik. E szövegek a Védák későbbi rétegét alkotják, és a Vedānta, vagyis a „Védák vége” néven ismert filozófiai hagyomány alapjai. Tanításaik mögött a védikus bölcsek, a ṛṣik öröksége áll: olyan látóké, akik a hagyomány szerint nem megalkották, hanem felismerték és közvetítették a szent igazságokat. A legkorábbi Upaniṣadok Buddha előtt keletkeztek, mások az ő korában vagy később. A buddhizmus és a dzsainizmus kibontakozásával részben közös szellemi környezetben a figyelem egyre inkább az újjászületés, a szenvedés, a tudat és a felszabadulás kérdéseire irányult. A Kaṭha Upaniṣad, más néven Kaṭhopaniṣad, a Fekete Yajurveda (Kṛṣṇa Yajurveda) Kāṭha vagy Kāṭhaka nevű védikus iskolájának hagyományához kapcsolódik. A Kāṭhaka megnevezés tehát egy ősi szövegőrző és tanítói hagyományra utal. A mű pontos keletkezési ideje vitatott; hat vallīra, azaz füzérre tagolódik, amelyek két nagyobb egységet alkotnak. Kerettörténetében az ifjú Naciketas apja áldozati felajánlása következtében Yama, a Halál ura elé kerül, akitől három kívánság teljesítését nyeri el. Harmadik kívánságával azonban minden földi és mennyei jutalomnál többet kér: a halál utáni lét titkát szeretné megismerni. A mű különös jelentőségét éppen az adja, hogy az ősi áldozati hagyományból kiindulva jut el a végső megismerés tanításáig. Yama előbb a mennyei világba vezető áldozati tűz titkát tárja fel, majd az Ātman, a születésen és halálon túli önvaló természetéről tanít. A Kaṭha Upaniṣad így egyszerre őrzi a védikus vallás szimbolikus világát és hirdeti a belső megismerés elsődlegességét. A szekérhasonlat, az érzékek visszavonásának tanítása és az üdvösebb, illetve a kellemesebb út közötti választás mind ugyanahhoz a kérdéshez vezet: mi az, ami az emberben a változások, a vágyak és a halál mögött változatlanul megmarad? Az esetleg ismeretlen szavak magyarázata betűrendbe szedve megtalálható a jegyzetek között.Ugyanitt jelzem a forráshelyeket, és a magyarázó, hagyományos kommentárokat, melyek segítségével a fordítás készült. I. füzér 1.1 Jutalmat áhítva Vádzsasravaszaha minden vagyonát feláldozta. Pedig volt egy fia, kit úgy hívtak: Nacsikétá. 1.2 Míg teheneiket elhajtották, a hit szállta meg Nácsikétát, s így elmélkedett: 1.3 „Megitták vizüket, megették füvüket, kifejték tőgyüket, elleni se tudnak. Csupán örömtelen földre juthat, aki ilyen áldozatot ad.” 1.4 S szólt: Atyám, ha mindened áldozat, engem is áldozz! Így kiáltott háromszor Nácsikétá, S ő dúltan válaszolt: „Odaadlak, menj hát a Halálhoz!” 1.5 Csak középen a most halók között, de sokak közül elsőként érkezek! Vajon miben veszi hasznomat Jáma, a Halál hatalmas istene? 1.6 Nézd, kik mennek előtted, s tekints magad mögé az útra. Mint a gabona, megérik a halandó, s mint a gabona, úgy születik újra. 1.7 Tűz-természetűként lép a Halál házába az ifjú brāhmaṇa, s mikor hazatér a ház ura, így szól hozzá: „Adj nékem vizet, ó Nap fia! 1.8 Minden érdemet és vagyont, áldó szót és értékes barátot elveszít a földön az az ember, kinek házában egy brāhmaṇa étlenül időzik.” 1.9 Mivel három éjszakán át étlen-szomjan vártál rám, ó, tiszteletre méltó vendég, hogy kiengeszteljelek, és szégyen ne érje fejem; három kívánságodat teljesítem én. 1.10 Legyen hát, atyám elméje újra csendes, szerető, békés irántam, ó Jáma; és szóljon velem, mikor elbocsátasz: Ez Nácsikétá első kívánsága! 1.11 Olyan lesz, mint annak előtte, Áruni fia megbékél, mikor tőlem távozol. Éji álma bizony nyugalomra talál, ha látja fiát kilépni a halál torkából. 1.12 A mennyekben nincs félelem, elmúlást ott nem hozol, nem rémít senkit az öregség, Ott nem emészt se szomj, se éh, s örvendezik túl minden bánaton, mind, aki az égben él. 1.13 A mennybe nyíló tüzet, te jól ismered, Halál, tanítsd meg e hívő léleknek a tűz titkát, mert a mennyek lakóinak sajátja a halhatatlanság. Ez tehát a második kívánság! 1.14 Elmondom néked, tőlem értsd meg, ó Nácsikétá, a mennybe nyíló tüzet, mit jól ismerek, a határtalan világba vezető út alapja ez, mi hajdanán benső rejtekébe helyeztetett. 1.15 Feltárta néki ama tűznek titkát, milyen téglából mennyi kell hozzá, és miként helyezze, S hogy az ismételte hibátlanul megjegyezve, így folytatta Jáma mosolyogva és elégedetten: 1.16 Ezen túl még egy ajándékot adok neked – szólt nagylelkűen a Halál, kizárólag tiéd, nevedet viseli, hát fogadd el: e sokalakú tűz-medált. 1.17 E háromrétű tűz által felismerheted, ki a három cselekvést végzi, mégis meghalad születést és halált, a Brahmantól született Magasztost, s eléred a parttalan nyugalmat. 1.18 Ha a háromrétű hármasságát teljesen ismerve felépíted a Nácsikéta-tüzet, megszabadulsz a halál kötelékeitől, a bánattól, és eléred a mennyeket! 1.19 Ez hát a mennybe nyíló Nácsikétá-tűz, amit elnyertél a második kívánsággal, nevedről ismerik majd az emberek! Itt az idő, hogy harmadikat válassz. 1.20 Az ember túlvilági létéről taníts, miről mondják azt is, hogy van, azt is, hogy nincs. Ezt szeretném tudni, általad tanítva. A kívánságaim közül ez hát a harmadik. 1.21 Még az istenekben is kérdés volt ez hajdan, finom ez a dharma, nem könnyű megismerni, Kívánj mást, ó Nácsikétá, ne ostromolj ily keményen, s ne vágyd e titkot feszegetni! 1.22 De ha már az istenekben is kételyt szült e talány, s mint mondtad, nehezen megismerhető. Nem lelhetek mást, ki ezt jobban tudná nálad, nincs más kívánságom, mi ehhez mérhető. 1.23 Kérj száz évig élő sarjakat, temérdek jószágot, elefántnyi aranyat, pompás lovakat. Kérj országnyi, mesés birtokot, vagy élj annyi esztendőt, amennyit csak akarsz. 1.24 Ha úgy véled, hogy lehet bármi földi jó, kalpányi élet mi ezzel a titokkal felér, válassz birodalmat is akár, ó Nácsikétá, a vágyható javak élvezőjévé teszlek én. 1.25 Bármi álmot elérni oly nehéz, a legnehezebbet is kérheted, amit csak szeretnél! Itt vannak e csodás lányok, aranyszekerek, muzsika – ilyen nem is lehetne emberé – Fogadd el e temérdek kincset, ó Nácsikétá, de ne kérdezd, mit rejt a végső szakadék. 1.26 A halandónak mindez mulandó öröm, ó Pusztító! Sorvasztják az érzékek erejét. Oly rövid az emberélet. Legyen e szép fogat, tánc és ének, ki örök vagy, a tiéd! 1.27 A földi vagyon nem hozza el a békét, ám téged megpillantva látszik a legnagyobb érték. Élünk, s te szabod meg éveink végét, de számomra nincs másik választásra méltó kérdés. 1.28 Örökifjú halhatatlanok közelébe jutva, a halandó, kire vár az öregség, ha felismerte mindezt, hogy kívánhatná, hogy szépség és gyönyör mézében fürdőzve töltsön el túl hosszú életet? 1.29 Az ősi rejtélyt, mi isteneket nyomaszt, ó Jáma, tárd fel nekünk a túlvilág titkát! Ez biztosan eljuttat a benső rejtekhelyig, mással nem elégítheted ki Nácsikétát! Így ér véget az első füzér. II. füzér 2.1 Az üdvösebb és a kellemesebb egymástól különböznek, az embert más-más célhoz kötik! Kettejük közül az üdvösebb helyes útra vezet, de aki a kellemest akarja, a jótól távolodik. 2.2 Üdvösebb és kellemesebb egyaránt körülveszi az embert. A törekvő megkülönbözteti őket. A bölcs az üdvösebbet választja a másik helyett, a balga szerezni vágy, s űzi a kellemesebbet. 2.3 Te megpróbáltattál és túlláttál, ó Nácsikétá, a sok gyönyörű alakon és minden élvezeten, S nem fogadtad el a Vagyon medálját, melynek súlya a mélybe húzza a legtöbbeket. 2.4 Messze vezet egymástól e két út, nem-tudás és tudás, így ismerik őket. Te tudásra vágyónak tűnsz, Nácsikétá, hisz azt választottad, nem a gyönyöröket! 2.5 Nem-tudásban élnek, mégis úgy vélik magukról, hogy tudósok és bölcsek, bolyongnak és tévelyegnek vakon mindazok, akiket vakok vezetnek. 2.6 A túlvilág nem tárul fel az éretlennek, hanyagnak, a vagyon bűvkörében bolyongónak. Az, ki úgy véli: „nincs túlvilág, csak mit elér kezem”, az újra és újra országomba juthat. 2.7 Sokan vannak, kik nem is hallják, és sokan, bár hallhatják, nem ismerik meg. Ritka a jó tanító és a bölcs tanítvány, ritka ki az elmélyült tannak mélyét érti meg. 2.8 Ha alacsonyabb belátással bíró tanítja, nem könnyű felismerni, hisz el nem gondolható. Oly apró, annyira finom, ám a tévelygésnek vége, ha egy az Átman és a tanító, 2.9 Nem fejthető meg ez az ismeret, csak az által tanítható, ki maga ismeri, kedvesem, Te megismerted, szilárd hitű Nácsikétá, több hozzád hasonlatos faggatónk legyen! 2.10 Tudom én, hogy a kincs nem örök. S mulandó dolgok által nem érhető el a maradandó. Azért választottam a tüzet a mulandó kincsek helyett, hogy megleljem az örökkévalót. 2.11 A vágyak beteljesülését, az áldozatok gyümölcsét, a félelemnélküliség végső kapuját, a világ magasztos, ősi alapját is megláttad itt, bölcs Nácsikétá, de te mindezeken túlláttál. 2.12 A nehezen felismerhetőt, a titkot, a rejtekébe helyezett ősi valót. Az adhyātma-yoga által elérve, a bölcs túlhalad örömöt és bánatot. 2.13 Ezt hallva, és teljesen felismerve, mindentől megkülönbözteti e finom, parányi valót, és örvendezik, mert örömre méltót talált. Úgy vélem, Nácsikétá előtt megnyíltak az ajtók. 2.14 Arról, ami túl van dharmán és adharmán, túl a tetteken és a nem-cselekvésen, ami túl van azon, ami volt, és azon, ami lesz, amit arról tudsz, beszéld el nékem. 2.15 Valamennyi véda ezt mondja célnak, s ez a valódi oka minden tapasznak, ez miért brahmacaryát gyakorolnak, tömören kifejtem neked; ez a magasztalt Óm hang. 2.16 Bizony, ez a megnyilvánult Brahman, bizony ez a legfelsőbb megnyilvánulás! Ezt a magasztos hangot megismerve kielégíttetik minden kívánság. 2.17 Ez a legkiválóbb támasz. Ez a legfelsőbb hajlék! Ki ezt az alapot megismeri, a brahman világába hazatér. 2.18 Nem keletkezett, és nem hal meg a tudó! Nem a dolgoktól való, Nem született, s nem köti a testi romlás, ő maga örökkévaló! 2.19 Ha a gyilkos azt hiszi, öl, s az áldozat úgy hiszi, megöletett, Nem ismerik fel helyesen a nem cselekvő és nem haló lényeget. 2.20 Aprónál apróbb, óriásnál hatalmasabb az Átman, ki a benső rejtekbe helyeztetett, ki túljut szándékon és borún; meglátja fennségét, ha megtiszította az érzékeket. 2.21 Ülve messzire jut, Fekve mindent bejár, Ki más ismerhetné jobban e keserédes isten-valót, mint maga a Halál? 2.22 A testekben lakozó testetlent, a mulandókban lakozó múlhatatlant, A nagy és mindent átható Ātmant megismerve a bölcset elhagyja a bánat. 2.23 Az Ātman nem érhető el sem éles értelemmel, sem elmélyült tanulással. Ám akit az Ātman választ, megpillanthatja, mikor az néki önmagát feltárja. 2.24 Aki nem fordul el a helytelen cselekvéstől, nem gyakorolja a csendet és a rendet, Akinek elméje nyugtalan még, annak a megkülönböztető tudás sem segíthet. 2.25 Kinek a királyi és papi hatalom csak rizs, egyszerű ebédnek való, s rajta a halál nem több, mint a mártás... ki tudhatná, hol található? Így ér véget a második füzér. III. füzér 3.1 Együtt vannak jelen a benső rejtekben, a rend szerinti működés nektárjának megivói. Fény és árnyék, így hívják őket a Brahman és a háromrétű tűz ismerői, az öt tűz fenntartói. 3.2 A háromrétű Nácsikétá-tűz, híd az áldozónak a romolhatatlan Brahman felé. A félelemnélküliség túlpartját – mi, átkelni vágyók – bárcsak megismerhetnénk! 3.3 Tudd hát az Ātmant a szekér utasának, a testről tudd: az maga a szekér. Az értelem a kocsihajtó, s kezében gyeplőként ismerd fel az elmét. 3.4 Az érzékeket a kocsiba fogott lovakhoz hasonlítják, az érzéktárgyak a lovak legelői, Az Ātmant, az elme és érzékek kapcsolatában tapasztalónak hívják bölcs ismerői. 3.5 Aki nem képes a megkülönböztetésre, és manasza mindig fegyelmezetlen, Annak érzékei engedetlenek, mint alkalmatlan lovak a kocsihajtó kezében. 3.6 Ám aki képes a megkülönböztetésre, és manasza mindig fegyelmezett, annak érzékei irányíthatóak, mint a jó lovak, miket a kocsihajtó vezet. 3.7 Aki képtelen a megkülönböztetésre, manasza rendezetlen és tisztátalan, az nem éri el ama helyet, hanem visszatér a szamszárába. 3.8 Aki képes a megkülönböztetésre, manasza rendezett és tiszta, az elér ama helyre, és onnan többé nem születik újra. 3.9 Az, kinek a megkülönböztető értelem a kocsihajtója, manasza pedig a gyeplője, eléri az út túlsó partját, eljut Viṣṇu ama legfelsőbb helyére. 3.10 Az érzékeknél lényegesebb azok iránya és célja, s ezeknél magasabb a manasz. Az elménél lényegesebb az értelem, az értelemnél magasabb a nagy Ātman. 3.11 E Nagynál magasabb a megnyilvánulatlan Brahman. S annál magasabb a Purusa. A Purusa, minél nincsen magasabb, az az út legfelsőbb célja. 3.12 Ez a rejtőző Ātman minden létező bensőjében ott van, ám nem nyilvánul meg soha, ám láthatóvá válik annak, kinek kellőképp kifinomult és éles a buddhija. 3.13 A bölcs beszédét vonja vissza a manaszba, azt pedig vonja vissza a buddhiba. A megismerő értelmet vonja vissza a nagy Ātmanba, ezt pedig a meg nem nyilvánult tanúba. 3.14 Keljetek! Ébredjetek! Érjetek el a kiválókhoz, és ismerjétek meg lényüket! A megfent borotva élén nehéz járni. Nehéz útnak mondják ezt a bölcsek! 3.15 Ami hang, forma, íz és szag nélkül való, megérinthetetlen, örök és elpusztíthatatlan, nincs kezdete, sem vége, a Nagynál magasabb – ismerd meg és élj a haláltól megszabadultan. 3.16 Aki ezt a Nácsikéta bölcseletet, melyet a Haláltól kapott hajdan, elmondja vagy meghallja, s megérti mélyét; naggyá lesz a Brahman világában. Aki ezt az elmélyült tant recitálja a Brahman hívei között, megtisztultan, vagy a halotti szertartás idején – az a végtelenségre vezet, az bizony a végtelenségre vezet. Így ér véget a harmadik füzér.
Jegyzetek

Jegyzetek: A Kaṭha Upaniṣad az ősi indiai gondolkodás sajátos fogalomvilágába vezeti az olvasót, amelynek megértése nem minden esetben lehetséges a szavak közvetlen magyar megfelelői alapján. A szanszkrit kifejezések jelentése gyakran összetett, és a vallási, filozófiai, valamint történeti szövegkörnyezettől függően változhat. Egyes fogalmak az évezredek során önálló filozófiai rendszerek alapvető terminusaivá váltak, ezért későbbi értelmezéseik nem mindig feleltethetők meg maradéktalanul a korai upaniṣadi használatnak. Az alábbi, betűrendbe rendezett szójegyzék a fordításban előforduló legfontosabb szanszkrit fogalmak, személyek, vallási szokások és szimbolikus képek rövid magyarázatát tartalmazza. Célja nem a mű filozófiai értelmezése, hanem a szöveg önálló olvasásának és megértésének elősegítése. A magyarázatok elsősorban az adott szöveghelyek jelentésére összpontosítanak, szükség esetén rövid vallástörténeti kitekintéssel. A szócikkek mellett feltüntetett versszámok azokra a helyekre utalnak, ahol az adott fogalom vagy kép a fordításban megjelenik. Aditi — 4.7. Ősi védikus istennő, az Ādityák anyja, akinek neve a határtalanság képzetével is összefügg. Adharma — 2.14. A dharma ellentéte: a helyes renddel vagy kötelességgel ellentétes állapot és cselekvés. Naciketas a dharmán és adharmán egyaránt túlmutató valóságról kérdez. Adhyātma-yoga — 2.12. Az önvalóra irányuló belső összpontosítás vagy szemlélődő gyakorlat. A kifejezés itt az Ātman felismeréséhez vezető elmélyülésre utal. Ātman — 2.20-tól. Önvaló, a létező legbensőbb lényege. Az Upaniṣad tanítása szerint nem azonos a mulandó testtel, és végső természete túl van a születésen és halálon. Áldozat (yajña) — 1.1–1.4. A védikus vallás központi rituális cselekménye, amelyben az áldozati adomány az isteni és emberi világ kapcsolatát szolgálja. Aśvattha-fa — 6.1;. Az aśvattha, az indiai fügefa fordított, égi gyökerű kozmikus faként jelenik meg. Brahmacarya — 2.15. Önmegtartóztatással, fegyelemmel és tanulással járó vallási életforma. Hagyományosan a védikus tanítvány életállapotának megnevezése is. Brahman — 1.17; 2.16-tól. A megnyilvánulatlan, melyből minden megnyilvánult. Nem írható le. Megkülönböztetendő Brahmātól, a megszemélyesített teremtő istenségtől, valamint a brāhmaṇa papi megnevezéstől. Brāhmaṇa — 1.7–1.8. A papi rendhez tartozó személy; a védikus hagyományban a szertartások és a szent tudás őrzője. A vendégként érkező brāhmaṇa különleges tiszteletet élvez. Buddhi — 3.10–3.13; 6.10. Megkülönböztető értelem, belátás, döntésre képes értelmi működés. A szekérhasonlatban a kocsihajtónak felel meg. Dharma — 1.21; 2.14; 4.14. Többjelentésű szanszkrit fogalom: rend, törvény, kötelesség, helyes cselekvés vagy valamely dolog saját természete. Jelentését mindig a szövegösszefüggés határozza meg. Gautama, Āruṇi — 1.11; 4.15; 5.6. A szövegben Naciketas családi vagy nemzetségi megszólításaihoz kapcsolódó nevek. A pontos genealógiai azonosítás a hagyományban nem teljesen egységes. Halhatatlanság (amṛtatva) — 1.13; 6.16 és másutt. A szövegben nem egyszerűen végtelenül meghosszabbított testi élet, hanem a halálon túli létállapot vagy a mulandóság meghaladásának megjelölése. Háromrétű tűz — 1.17–1.18; 3.1–3.2. A Naciketas-tűz hármas jellegére utaló rituális kifejezés. A hármasság pontos értelmezésére a hagyományos kommentárok többféle magyarázatot adnak. Hit (śraddhā) — 1.2. Nem pusztán vélekedés, hanem bizalommal és belső meggyőződéssel járó vallási odafordulás. Naciketasban ez ébreszti fel az áldozat helyességének kérdését. Jātavedas — 4.8. Agni tűzisten egyik neve, jelentése hagyományosan „aki minden lényt ismer”. A szertartási tűz isteni természetére utal. Kaṭha Upaniṣad (Kaṭhopaniṣad) — A Kṛṣṇa Yajurveda Kāṭha vagy Kāṭhaka hagyományához kapcsolódó, szanszkrit nyelvű, késő védikus filozófiai költemény. Keletkezését általában az időszámításunk előtti első évezred második felére helyezik, pontos datálása azonban vitatott. Hat vallīra, azaz füzérre tagolódik, amelyek két, egyenként háromrészes egységet alkotnak. Kerettörténetében az ifjú Naciketas apja áldozati felajánlása következtében Yama, a Halál birodalmába jut, ahol három kívánságot kap. Harmadik kívánságával a halál utáni lét titkát szeretné megismerni. A párbeszéd az üdvösebb és a kellemesebb út különbségét, az Ātman halhatatlanságát, a megismerés természetét, az érzékek feletti uralmat és a végső felszabadulást vizsgálja. A mű az indiai metafizikai gondolkodás egyik legjelentősebb korai szövege; nevezetes tanításai közé tartozik a szekérhasonlat és a fordított gyökerű világfa képe. Manasz (manas) — 3.5–3.13; 4.11; 6.10. Az érzéki benyomásokat feldolgozó, mérlegelő és szándékokat alkotó elmeműködés. A szekérhasonlatban a gyeplő szerepét tölti be. Megnyilvánulatlan (avyakta) — 3.11; 5.6; 6.7. A megnyilvánult jelenségek mögött álló, érzékileg nem hozzáférhető alap vagy állapot. Az egyes filozófiai iskolák eltérően értelmezik. Muñja-fű és iṣīkā — 6.17. A muñja egy indiai, magas termetű pázsitfűféle, amelyet rendszerint a mai Tripidium bengalense (korábban Saccharum munja) fajjal azonosítanak. Az iṣīkā a külső burkolatából óvatosan kiemelhető finom belső szál vagy szár. A hasonlat az Ātman testtől való megkülönböztetését szemlélteti. Naciketas (Naciketas) — 1.1–6.18. A történet ifjú főszereplője, aki a Haláltól a halhatatlanság titkát kívánja megtudni. A tanítványi kitartás és a végső megismerés keresésének alakja. Naciketas-tűz (nāciketa agni) — 1.13–1.19; 3.2. Yama által tanított áldozati tűz és szertartási tudás, amely a mennyei világ eléréséhez kapcsolódik. Nevét Naciketasról kapja. Nāḍī — 6.16. A hagyományos indiai élettani és jógikus gondolkodás finomtesti vezetéke vagy csatornája. A szöveg százegy, a szívhez kapcsolódó nāḍīt említ, amelyek közül egy a fejtető felé vezet. Oṃ (AUM) — 2.15–2.17. Szent szótag, a védikus recitáció és a meditáció egyik legfontosabb hangszimbóluma. A szöveg a legfelsőbb valóság megismerésének támaszaként mutatja be. Prāṇa és apāna — 5.3–5.5. Az életműködéshez kapcsolódó lélegzeti és életerő-fogalmak, úgynevezett öt életszél első két tagja. A prāṇa rendszerint az életet fenntartó lélegzettel, az apāna a lefelé irányuló működéssel kapcsolatos. Puruṣa — 3.11; 4.12–4.13; 5.8; 6.8; 6.17. Szó szerint „ember”, „személy”; metafizikai értelemben a legfelsőbb tudatos lényeg vagy kozmikus személy. Jelentése a különböző indiai filozófiai rendszerekben eltérhet. Saṃsāra (szamszára) — 3.7. A születések és halálok ismétlődő körforgása, amelyből a felszabadulás jelent kiutat. Sattva — 6.7. A szó alapjelentése „létezés”, „valóság”, illetve „lényegi természet”. A későbbi sāṃkhya filozófiában a tisztaság és világosság minősége; itt nem szükségszerűen ebben a későbbi technikai értelemben áll. Szekérhasonlat — 3.3–3.9. A test a szekér, az érzékek a lovak, az elme a gyeplő, az értelem a kocsihajtó, az Ātman pedig az utas. A kép a megismerés és az önuralom viszonyát szemlélteti. Tapas — 2.15; 4.6. Szó szerint „hő”, „hevület”; vallási értelemben aszketikus erőfeszítés, önfegyelem és belső izzás. A védikus teremtésképzetekben teremtő erőt is jelölhet. Tizenegy kapujú város — 5.1. Az emberi test jelképe. A hagyományos értelmezés szerint a kapuk a testi nyílások, köztük a fejtetőn elképzelt finom kijárat; a város ura a születetlen Ātman. Upaniṣad — Az indiai védikus irodalom filozófiai és spirituális tanításokat tartalmazó szövegeinek összefoglaló elnevezése. A szó hagyományos etimológiai értelmezése a tanítómester közelében ülő tanítvány képzetéhez kapcsolódik, bár nyelvtörténeti jelentése összetettebb. Az Upaniṣadok a védikus szöveghagyomány későbbi rétegéhez tartoznak, és a Vedānta filozófiai hagyomány alapvető forrásai. Központi kérdéseik közé tartozik a létezés végső alapjának, a Brahmannak és az ember benső önvalójának, az Ātmannak a természete, valamint a cselekvés, az újjászületés, a megismerés és a felszabadulás viszonya. Nem alkotnak egységes filozófiai rendszert: különböző korokban keletkezett, eltérő tanításokat és szemléletmódokat őriznek. Legkorábbi rétegeik az időszámításunk előtti első évezred közepére nyúlnak vissza, míg újabb Upaniṣadok jóval később is keletkeztek. Az indiai filozófia, vallásgyakorlat és misztikus irodalom fejlődésére rendkívül nagy hatást gyakoroltak. Üdvösebb és kellemesebb (śreyas és preyas) — 2.1–2.4. Két választási lehetőség: a tartós jóhoz és szellemi beteljesedéshez vezető út, illetve a közvetlenül vonzó, élvezetes dolgok követése. Vadzsaszravasz (Vājaśravasa) — 1.1. Naciketas apja, aki áldozati szertartás során elajándékozza vagyonát. Neve a védikus áldozati hagyományhoz kapcsolódik. Vajra — 6.2. Indra isten villámfegyvere, a rendkívüli isteni erő és hatalom jelképe. A vers a végső valóság félelmetes erejét érzékelteti vele. Vāmana — 5.3. Szó szerint „kicsiny”, „törpe”. Itt a test közepén lakozó, az isteni erők által tisztelt benső lényeg megnevezése; nem szükségszerűen Viṣṇu későbbi törpe-avatārája. Védák — 2.15. Az indiai vallási irodalom legrégebbi szent szövegeinek gyűjteményei. Himnuszokat, rituális előírásokat és filozófiai tanításokat tartalmaznak. Viṣṇu — 3.9. Védikus istenség, akinek legfelsőbb helye a szövegben az út végső céljaként jelenik meg. A későbbi hinduizmusban az egyik legfőbb istenséggé válik. Yama (Jáma) — 1.5-től. A halál ura és a holtak világának bírája a védikus hagyományban. Az Upaniṣadban Naciketas tanítómesterévé válik. Yoga — 6.11; 6.18. A szövegben elsősorban az érzékek és az elme szilárd összeszedettsége. Nem azonosítható egyszerűen a későbbi testgyakorlati jógával. SZERZŐ / ATTRIBÚCIÓ: Ismeretlen; a Kṛṣṇa Yajurveda Kāṭha/Kāṭhaka hagyományához tartozó Upaniṣad. KOR: Késő védikus / korai upaniṣadi korszak; pontos datálása bizonytalan. KIADOTT FORRÁS: Patrick Olivelle: The Early Upaniṣads: Annotated Text and Translation. Oxford University Press, 1998, pp. 372–403. ONLINE FORRÁS: GRETIL – Kaṭhopaniṣad, Olivelle 1998 szövege alapján. VISSZAELLENŐRZŐ FORRÁS: Kāṭhakopaniṣad, Śāṅkarabhāṣyával. Ānandāśrama Sanskrit Series, Pune, 1888. UPenn, Ms. Coll. 390, Item 860 — teljes devanāgarī kézirat, OPenn. KOMMENTÁROK / SZAKIRODALOM: – Śaṅkara: Kāṭhopaniṣadbhāṣya – R. Söhnen: Zur Metrik der Katha Upanisad (1985)

Forgasd meg az imakereket, és fejezd ki tetszésedet az alkotónak!

2forgatás

Kapcsolódó közlemények

Ismeretlen
Katha upanishad - II. adhyāya – 4–6. füzér

4.14 Ahogy a hegyekre zúgó eső, mi ezer lejtőn rohan ezer irányba, úgy lesz zavaros e világ annak, ki a dharmákat különbözni látja. 4.15 Ahogy a tiszta vízbe öntött tiszta víz ugyanúgy tiszta marad, A felismerést elérő bölcs Ātmanja sem változik, ó Gautama.

Rabindranath Tagore
Ahol az elme félelemnélküli...

Ahol az értelmetlen szokások növekvő sivataga az értelem medrét nem rejti el a homok alatt,

Śaṅkara
Tattvabodha

A Tattvabodha („A valóság/alapelv felismerése”) az Advaita Vedānta tanító, bevezető értekezése (prakaraṇa-grantha). Nem a kinyilatkoztatott śruti része, hanem az Upaniṣadok nem-kettős tanításának megértéséhez szükséges alapfogalmakat rendezi egységes rendszerbe: tárgyalja a tanítvány felkészültségét, az Ātmant, a három testet és tudatállapotot, az öt burkot, a világ kibontakozását, a jīva és Īśvara viszonyát, a tat tvam asi mahāvākyát, valamint a tudás, a karma és a felszabadulás kapcsolatát. Szerzősége bizonytalan. A hagyomány gyakran Śaṅkarācāryának tulajdonítja, de kézirati és katalógushagyományok Vāsudevendrához vagy Vāsudevendra valamely tanítványához is kapcsolják. Maga a nyitóvers is Vāsudevendrát „a tudást adó mesterként” (jñānapradaṃ gurum) tiszteli. Több szövegváltozat létezésére is van bizonyíték, ezért Śaṅkara szerzőségét és az ebből következő 8. századi datálást nem érdemes bizonyosságként kezelni.