I.
A Kaukázus havas hegyei felé révedek innen,
a Rendet kutatva az elmúlt eón forgatagában.
Az Út sejtelmes rengetegébe súgom a kérdést:
„A mára háborúk tüzeitől heges testű emberiség
csak enni akart, kényelmet, biztonságot s tetőt,
vagy mindebben a Rendet hitte volt és a Teremtőt?
Mikor vetni kezdett, templomot és városfalat emelt
a Kaukázus szoknyáinak fodrain, és elmélkedett,
vajh, miért látott a hegyekben és az égben Isteneket?”
Ó, csodás gyermek, nem közömbös Lét fattyja vagy!
Nem vagy idegen, sem pedig számkivetett idelent,
a Természet nem börtön, és nem holt a szikla!
Emlékszel, hogy kutattad a Szentet az Anyagban?
A megpattintott kőben megláttad Isten arcát!
Kerested mindig a változóban a változatlant,
s az Örökben: minőségek ciklusát és kozmoszát.
Én balga azt hittem, a hatalmat és az aranyat vágytad,
és e varázslatos világot az elméddel kettévágtad.
De már látom, hogy mindig az Isten országát kerested
eszköz-játékaid közt, ahogy a felszentelt királyságban!
A nem rozsdálló aranyban az örökkévalót láttad,
a fémek ötvözésében a teremtő szándékot utánoztad.
Az állandót akartad megformázni a változásban,
s értő szemmel, tiszta szívvel fürdeni az Élő Forrásban.
A bolygókban és az elmében kerested a Rendet…
Viharfelhők takarták feletted az eget,
de a szél elült,
s Te, emlékszel még, hogy melyik csillagot követted?
II.
Az idő előtt együtt jöttek létre: változatlan s változó.
Ők minden éber és álmodó, de egyik sem álmodó.
Minden, mi van, bennük van, nincs kívülük semmi,
világteremtő álmuk, hogy megszabadul mindenki.
Ez a kezdet, az út és a cél is, ez van mindenbe írva,
nincs kiűzetés; az édenben vezet e kozmikus séta.
Nem lehetőség, s nem börtön az, ami sosem volt:
Elméden múlik, hogy a menny káprázik vagy a poklok.
Egyedül járó, az út menti kő is veled tart a hátadon,
s az angyalok melletted repülnek önnön szárnyadon!
S míg „egymagad” fürgén a megszabaduláshoz érsz,
korszakok lépteivel ugyanarra halad ez az Egész.
III.
A Víz és a Tűz a Földben és az Égben járja útját.
A Föld és az Ég a Nap körül járja útját.
A Nap és minden égitest a Térben járja útját.
A Tér ezekkel együtt teremtetett, s átjárja őket,
a Tér a Purusa teste, a többi a Prakriti teste,
a Purusa és a Prakriti
nem kettő, nem megérthető,
világteremtő –
világba merülő –
világfigyelő.
A születés és a halál az élők világában járja útját.
Az élők világa az időben járja útját.
Az idő szelleme a szellemvilágban járja útját.
A szellemvilág ezekkel együtt teremtetett, s átjárja őket,
a szellemvilág a Purusa teste, a többi a Prakriti teste,
a Purusa és a Prakriti
nem kettő, nem megérthető,
világteremtő –
világba merülő –
világfigyelő.
Test, érzelem, gondolat a Szamszárában járja útját.
A Szamszára az Elmében járja útját.
Az Elme a Mahánirodha álmában járja útját.
A Mahánirodha álma ezekkel együtt teremtetett, s átjárja őket.
A Mahánirodha álma a Purusa teste, a többi a Prakriti teste,
a Purusa és a Prakriti
nem kettő, nem megérthető,
világteremtő –
világba merülő –
világfigyelő.
*A mahániródha, azaz nagy megszabadulás álma, általam kitalált szanszkrit fogalom, mely a teremtés azon víziójára utal, hogy egyszer minden teremtett lény belép a nirvánába.
Forgasd meg az imakereket, és fejezd ki tetszésedet az alkotónak!
0