Metafizika

Az alapállás keresése

A legtöbb kultúrának van legendája arról, hogy létezett társadalom, ahol úgy éltek, vagy élhettek, hogy a törzs egésze mély és személyes kapcsolatban állt a Teremtővel,...

Szávaszó Bozópa
2026. október 7.· Nincs angol változat

Az alapállás, melyről Hamvasnál sok helyütt olvashatunk, nem egy téridőn belüli tartomány.
Legalábbis semmi nem bizonyítja, hogy valaha volt olyan emberiség, mely a Teremtővel, a
Teremtéssel és a Tudattal olyan eszményi bölcs együttlétben(szadhana) élt, amit aranykorinak
lehetne nevezni. Itt nem édeni állapotról van szó, hanem egy sokkal ősibb, és azóta is mindig
jelenlévő képről, mely talán mindannyiunkban ott él, és mióta filozófiával foglalkozunk, azóta
keresünk, és próbálunk megfoglamazni.
Ezt az állapotot minden kultúrában megnevezték, más és más ösvényről érkezve ugyanarra
a hegyre. Indiában bhakti-nak hívják, az odaadás jógájának, a keresztények úgy mondják
Istennel jár, vagy átjárja a szentlélek, de hívják Theosis-nak, megistenesülésnek is. A
kabbalisták devekutnak nevezték ugyanezt az állapotot. A görögök ideák világának nevezték
ezt a tartományt. Kínában úgy mondják együtt áramolsz a Taoval. Wu-weinek hívják ezt a
hozzáállást, amit erőlködésmentes együttáramlásnak lehetne fordítani.
A legtöbb kultúrának van legendája arról, hogy létezett társadalom, ahol úgy éltek, vagy
élhettek, hogy a törzs egésze mély és személyes kapcsolatban állt a Teremtővel, mintegy
megvilágosodott módon. Shambala városának hagyománya tibetben épp úgy utalhat erre,
mint a hun-magyar aranyos-szegelet, a görög hyperborea, az örök tavasz és ifjúság északi
földje, az ír-kelta Tír Na nÓg, mely hasonló jelentéssel bír, az Arthúr mondakör Avalonja, az
almafák szigete, az iráni Airyanem Vaejah , az ősi tiszta világ földje, vagy a mezoamerikai
Tollán, a művészet és szellem városa talán ugyanarról az alapállást élő társadalomról beszél.
Az alapállás a logoszbeli rend, a dharma, a világtörvény, méginkább az a tanú, aki ezt
belülről tapasztalja. Az alapállás megvalósítása: a dharmához illeszkedő élet, a Wu wei. Az
alapállás a szó szoros értelmében nem egy állapot, mert túl van a változás világán. Ez az elme
felszabadulásából következik és egy személyes döntésből. Az alapállás így személyes dolog.
Bensőséges kapcsolat a Teremtővel és a Teremtéssel, együtt áramlás a Taoval.
Mivel személyes; kollektíven nem elérhető, de a törzs, a környezet segíthet, hogy ezt a
működést, életformát megérthessük, hogy belenőhessünk. A közösség mintákat tanít a
csecsemőnek. Ha ezek a minták a dharmához, a lét törvényszerűségeihez illeszkedik, akkor
nagy eséllyel a gyermek ezt fogja megtanulni. Ha a közösség ártalmas mintákat, életidegen
hozzáállást tanít a kisgyermekeknek, akkor az esélyes, hogy ezt fogja megtanulni, hiszen azt
hiszi, ez a működőképes minta.
Nagy kísértés lehet az alapállást az aranykorral, az indiai Satja yuga-val azonosítani.
Azonban az aranykor a kozmosz időciklusának egy szakasza, kalpája, melynek ugyan alapvető
rezgése valóban magasabb és tisztább lehet a vaskori rezgésnél, azonban midnenképpen
érvényesül a sokféleség, és szó sincs arról, hogy ebben a korban a karmikus kötőerők, vagy a
szamszarát szülő nem-tudás végleg felszámolásra kerülnének. A sokféleség égisze alatt az
aranykori erőket az élőlények más-más mélységben integrálják, és a kettőség illuziója épp úgy
fent áll, mint bármikor a szamszárában.
Az alapállás nem egy kor, hanem egy mindig jelenlévő őskép, melyet az individum saját
utazása során „elérhet”, melyben szenvedése és nem tudása elenyészhet és egyesülhet valódi
Énjével, a lélekkel, a Tudattal. Ez a kép talán mindannyiunkban ott él, van aki többet nézi és
elemzi, van aki egész világunkat hozzá viszonyítja, és van aki a régmúlt idők aranykorába
vetíti.
Én úgy látom, az alapállás kollektív megvalósulása nem csupán egy az ősképeink közül,
de talán a legfontosabb. Mert ez nem egy részlet ősképe, és nem egy rész ábrándja, hanem
minden darabka álma, e kozmosz eredeti, tökéletes, szeretetteljes működésének víziója, mely
teljességében valószínűleg túlmutat bármiféle emberi képzelgésen. Mi másra gondolhatnék
tehát, hogy ez a gondolat, idea nem az emberből magából származik, hanem a Teremtő álma
ez, mely világot teremtett, s talán pont azzal a céllal, hogy ez megvalósuljon minden lényben,
ki a világnak része.
Miért állítom, hogy az alapállás személyes dolog, ha megvalósulását kozmikus álomnak
tartom?
A hinduk úgy tartják a mikrokozmosz és a makrokozmosz illúziója olyan erős, hogy csak a
megvilágosodás oldhatja fel. Ebből arra következtethetünk, hogy „Isten igazából” a sub specia
Aeternatisból tekintve a külső kozmosz, és a belső kozmosz, mely amazt értelmezi, nem kettő,
hanem egy.
Azért állítom mégis, hogy az alapállás személyesen elérhető, mert a mikrokozmosz
tapasztalásában az egyetlen dolog, amire valóban, alaposan hatni tudunk, az a saját életünk.
Ahhoz, hogy az újjászületés metamorfózisa megtörténhessen, a tudat tiszta természetére és a
nem-kettősség igazságára való ráébredés elérkezhessen, és a felület világából, a jelenségek
tünemény-világából az alapállás perspektívájába léphessünk, először is magunkat kell
átvilágítanunk, magunkon kell dolgozzunk, és ezen keresztül érhetjük el a transzformációt, a
megszabadulást.
A világ jobbá tételének gondolata véleményem szerint ennél kevesebb. Méghozzá azért,
mert egy jobb világban még nem feltétlenül érik el az alapállást mások, sem mi magunk. Ha a
cél e transzcendens állapot megvalósítása, akkor a kényelmesebb, vagy optimálisabban
működő valóság még nem ér célt. Amíg bántó és életidegen minták vezérlik az emberiséget a
legjobb találmány, orvosi műszer sem fogja az emberi élet alapvető kegyetlenségeit
megszüntetni. Ha a külső világra fókuszálunk, hogyan érhetjük el ezeknek a belső mintáknak
az átalakulását? S ha a programkód nem változik, miként várhatnánk, hogy a felhasználói
felületben érdemi változás menjen végbe bármely találmánytól, alkotástól vagy
infrastuktúrától? Az alapállás nem a jóléttől függ, de nem is zárja ki a gazdagságot.
Hamvasnál gyakran olvashatunk az alapállásról, és a Turbáról, az őrület állapotáról is. A
fogalmat talán Böhmétől kölcsönözte. Itt nem arról az őrületről beszélünk, amelyet a
társadalom bezár és gyógyítani próbál. Hanem arról az őrületről, amelybe a civillizáció egésze
évezredek óta beleragadt, s melyből saját mátrixát felépítette.
A turba az alapállástól elrugaszkodott élet őrülete. És habár kollektívnek tűnik e turba
országlása az emberiség felett, ez is csak személyes dolog. A kollektívum életformája az
alapállástól a pszichológiai mintákon keresztül hatva rugaszkodott el, és persze a nagytőkések
cseppet sem ökologikus infrastukturális és közgazdasági újításain és befektetésein keresztül .
A vaskori mintákat tehát részben belénk nevelték otthon vagy az iskolában, és az emberiség
szellemi és fizikai -ökoszisztéma szintű- pusztító tevékenységét, mely immár legtöbbünk
életformájává vált hosszú évszázadok és évezredek alatt alakította ki az alapállástól egyre
távolabb sodródó életünk és a kauzalitás.
A tömeg életformájából azonban,-ha nem is teljesen- de ki lehet lépni, és tudatosan kezelni
a minket körülvevő világot, és benne saját működésünket szabályozni. Ha azonban csak
morális szinten változtatunk, mint a még gyermek humanista filozófia, vagy technológiai
infrastuktúrális jobbá-többé váláson munkálkodunk, vagy optimálisabb államformát keresünk
nem lépünk ki a turbából. Az őrület elsősorban nem abban gyökerezzik, hogy a
jelenségvilágban miképpen viselkedünk, hanem hogy az alapállást felismertük e. Mert ha nem
ismerjük fel a felületet valóságnak hisszük és a külső világba vetítünk, következmények
lavinájába kerülünk, és menthetetlenül elkerüljük a belső békét.
A felület bűvöletében élve álmodik a Tudat, s bármily szép is az álma, nem éber, nem a
valóságban jár, és nem azt tapasztalja. S egy alvajárótól nem lehet igazi értelmet, szeretetet,
vagy megértést várni. Egy alvajáró nekimegy dolgoknak, beüti magát, lezuhan a lépcsőn.
Valódi morális megfontolásai nincsenek, de cserébe a legtöbbször könnyen vezethető, de
óhatatlan, hogy néha kárt okozzon magának vagy másnak. A kulcs nem az, hogy hipnotizáljuk,
és megtanítjuk, hogy fogja meg a korlátot és zárja vissza hűtőt, hanem az, hogy felébresztjük.
Mindig is voltak, minden kalpában olyanok, akik felébredtek, és segítettek az álom világában
szenvedőknek, vagy vezették azokat, akik kifelé vágytak a felület bűvöletéből, vagy ahogy
sokan hívják a mátrixból. Ez tehát személyes döntés, független a korszellemtől, független a
tapasztalástól, független a téridő aktuális helyzetétől.
Örömmel tölt el, hogy azt látom világszerte egyre többen érdeklődnek a lélek iránt,
végeznek szellemi gyakorlatokat, sőt egyre elfogadóbbak az idegen tanokkal szemben az
emberek. Egyfajta spirituális ébredés figyelhető meg világszerte, és ennek egyre több
ökológiai, társadalmi megjelenése is van. A rengeteg ashram, elvonuló-központ, ökologikusabb
életformakísérletek, vagy olyan nagyszabású projektek, mint a great green wall Afrikában, és
egyéb természetvédelmi, rekultivációs akciók, melyek a rövid távú hasznon, sőt fajtánkon
túlmutató, a nagy egész működését segítő projektek. Az emberiségben éppúgy ott van a
pusztulás tüze, mint a megújulás magvai.
Sok ember látja azonban kilátástalannak a helyzetet, és valóban kaotikusnak látszik a világ
állapota. Vér, kiabálás, rohanás, szenny, sikolyok. Pont mint egy szülőszobában... Születik
valami, talán épp az az emberiség, amely leveti az elmúlt ezredévek mintáit, és egy új
életformát ad át az eljövendő generációknak. Talán lassú folyamat ez, talán egy katartikus
esemény, vagy több meghatározó pont is lesz, ami gyakorlattá teszi azt, amit már oly sok
szinten és területen külön külön most is látunk.

Forgasd meg az imakereket, és fejezd ki tetszésedet az alkotónak!

5forgatás